
Biciklis zaklatót fogtak Monoron, több nőt is molesztált

A férfi a munkahelye előtt várta a nőt. Nekiment a kocsijának, majd beült mellé, és amikor a nő megpróbált gyalog elmenekülni, az autójával követni kezdte őt. Az asszonynak a közelben lévők segítségével sikerült visszaszerezni a kocsit, de ekkor volt férje a saját autójával vette üldözőbe és megpróbálta leszorítani az útról. A nő visszamenekült a munkahelye parkolójába, a volt férje azonban ide is követte, még az sem tartotta vissza, hogy nekiment a kerítésnek. Az asszony futva menekült, és csak az utolsó pillanatban sikerült elugrania a kocsi elől. Végül a portás állította le az őrjöngő férfit, aki ellen most vádat emeltek. Kiderült, hogy az ámokfutás idején el volt tiltva a vezetéstől.

Biciklis zaklatót fogtak Monoron, több nőt is molesztált

Tinilányok késeltek egy budapesti diszkónál, hárman támadtak

Brutális baleset történt az M3-ason, kigyulladt az egyik autó

Öten sérültek meg egy súlyos balesetben Bácsalmásnál

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak

Na, szia, mentő! – Dal született a négyéves hős kisfiú történetéből – videóval

Holtan találtak egy ismert fotóriportert a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél történt a tragédia

Egy ember meghalt a Törökszentmiklósnál szombat este történt balesetben

Horror a Nagymező utcában: Elözönlötték a rendőrök éjjel a környéket – Videó

„Na szia, mentő” – Az egész ország ezt a pillanatot várta

Gázpalackok szabadultak el az M3-ason, 130-cal kellett kikerülni őket

Nem tudta, kit enged be az autójába egy idős férfi Gyulán