
Döbbenet a röszkei határátkelőn, elképesztő, mi lapult a hátizsákok mélyén

Az új elnökség ambiciózus tervekkel indította el a munkáját céljainak megvalósítása érdekében 2024. év végén. A legfontosabb cél az volt, hogy a korábbiaknál egy sokkal dinamikusabb, a tagság számára valós és érzékelhető támogatást nyújtó szervezet épüljön.
A kamarai reneszánsszal az MKIK a vállalkozót helyezte a középpontba, ahogyan annak idején a reneszánsz az embert. Ez egy alapvető szemléletváltás a korábbiakhoz képest.
Idén tavasszal konkrét vállalásokkal 5 éves megállapodás született a Kamara és Magyarország Kormánya között. Ennek eredménye a fix 3%-os Széchenyi Kártya hitelkamat vagy a 100 milliárd forintos Demján Sándor Tőkeprogram, ami hatalmas lépés a hazai vállalkozások támogatása terén.
Ugyanezen a Kormány-Kamara megállapodás részeként
Fontos körülmény, hogy a Kamara minden vállalkozási méret és szegmens egyedi igényeit figyelembe véve tette és teszi meg javaslatait a kormányzat felé. A kabinet legutóbbi adócsomagja jövőre 80-90 milliárd forintot hagy a magyar vállalkozásoknál.
A közeli jövőben egyes közfeladatok ellátása a Kamarához kerülhet, illetve a turizmus-vendéglátással és a kereskedelemmel kapcsolatos ágazatokban az adminisztráció további csökkentése, egyszerűsítése várható.
Az elmúlt egy évben a Kamara további együttműködési megállapodásokat kötött
A Kamara megerősítette saját kutatói rendszerét és elindította a „Digitális Ébresztő" szemináriumsorozatot számos neves mesterséges intelligencia (MI) szakértő közreműködésével. A projekt 10 000 magyar vállalkozást vezet be a mesterséges intelligencia tudatos, gyakorlati alkalmazásába. Kutatások szerint az MI használatával 20-40%-os hatékonyságnövekedés érhető el a vállalkozások működésében.
A Kamara nemrég létrehozott SecureBot elnevezésű ingyenes kiberbiztonsági rendszere jelzi a cégeknek, hogy milyen rosszindulatú, külső digitális támadásoknak lehetnek kitéve. A program az uniós kibervédelmi irányelvnek, a NIS2-nek, illetve a hazai kiberbiztonsági törvénynek való megfelelésben segíti a kkv-kat.
Nagy Elek, az MKIK elnöke elmondta: „ma egy tudásalapú Kamara épül. A területi kamarákban felhalmozott nagy értékű tudásra támaszkodva olyan képzési struktúrán dolgozunk, amely az osztrák WIFI-rendszerhez hasonlóan alkalmas lesz a tömeges tudásátadásra.”
Az alapításának idén 175. évfordulóját ünneplő MKIK más, minőségi szintre emelte a Kamara és a területi kamarák együttműködését: ma már a tagszervezeteknek van országos képviseletük, nem pedig az MKIK-nak vidéki egységei.
A cél egy olyan országos kamarai rendszer, amely nemcsak képvisel, de kézzelfogható segítséget is nyújt, hiszen erős vállalkozások nélkül nincs erős ország
– hangsúlyozta Nagy Elek, az MKIK elnöke.
Borítókép: Nagy Elek, az MKIK elnöke

Döbbenet a röszkei határátkelőn, elképesztő, mi lapult a hátizsákok mélyén

Videón a döbröközi holttest kiemelése, élettársa ölte meg

Késsel fenyegetőzött a nyíregyházi vonaton egy férfi

A Wizz Air igyekszik megnyugtatni az utasait, nem számol azzal, hogy a menetrendet módosítani kell

Kiesett az út közepére egy 11 éves gyerek Kazincbarcikán, hajmeresztő videó került elő

Horror Szigetújfaluban: Egy bejelentés után ellepték a Duna-partot az egyenruhások

Több hektáron égett a nádas és száraz fű Várpalotánál

Kisgyerekeket ábrázoló pornográf felvételek ezreit találták egy férfinál Miskolcon

Egész éjjel egy eltévedt túrázót kerestek a Mátrában

Fejbe lőtte magát a lőtéren egy férfi Pécsváradon

Lövöldözés robbant ki a nyílt utcán Kecskeméten, elszabadult a pokol

Összeesett egy 8 éves fiú testnevelés órán Budapesten, az életéért küzdöttek