
Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

A 21 éves lány Dzsenifert még tavaly májusban rabolt ki és vert meg brutálisan egy 28 éves férfi. A nő az anyjától indult gyalog Novajidrányba Vilmányból. Útközben találkozott a férfivel, aki úgy döntött megszerzi a nő táskáját. A támadó derekánál fogva megragadta és beszaladt vele a szemközti bokorba, ahol ököllel kezdte ütni az arcát. A nőnek a brutális veréstől az arccsontja és az orra is eltört. Túramotorosok találtak rá és életveszélyes sérülésekkel került kórházba, ahol több műtéttel sikerült megmenteni az életét.
Miután félholtra verte, a férfi tovább folytatta a kegyetlenkedést. A dulakodás során a nő nadrágszoknyát levette, majd a rabló a nő fehérneműjére önkielégítést végzett.
A támadó ezután kivette a táskából a pénzt majd a táskát a Hernád folyóba dobta és elmenekült. Az előkészítő ülésen a férfi csak azt ismerte be, hogy kirabolta a lányt, de azt tagadta, hogy meg is erőszakolta.
A brutális férfit nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletével, szexuális erőszakkal és közokirattal való visszaéléssel vádolják, akár 15 év fegyházat is kaphat.

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán

Összehangolt akció zajlik Nagytarcsán, nyoma veszett egy idős férfinak

Meztelen alak garázdálkodott Hevesben, az éj leple alatt lopakodott

Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés