
Napok óta a jéghideg szobában feküdt, életveszélyes állapotban bukkantak egy nyugdíjasra

Úgy tűnik, még mindig akadnak olyanok, akik viccelősédből hívják a segélyhívót, melyre a legújabb példa az, amikor egy oroszlányi férfi azért tárcsázta a 112-őt, mert unatkozott – fejtette ki a police.
Mint kiderült, december 3-án este érkezett a bejelentés, hogy az oroszlányi hajléktalanszállón 5-6 fő baltával verekszik. Ezek után azonnal a helyszínre siettek a rendőrök, de nem tapasztaltak ilyen jellegű eseményt.
A Komárom-Esztergom vármegyei Rendőr-Főkapitányság ügyeletese visszahívta a bejelentőt, aki más névvel és más tartózkodási címmel azonosította magát, ám mégis sikerült megtalálni a 31 éves elkövetőt, B. Gergőt.
A férfi bevallotta, hogy berúgott, unatkozott és ezért hívta a 112-őt. De nem ez volt az első eset, hamar kiderült, hogy az évben további négy esetben tett valótlan bejelentést, ezért a tettéért gyorsított eljárásban a bíróság előtt felel.
A segélyhívó számok rendeltetéstől eltérő használata és a valótlan bejelentés is szabálysértésnek minősül, elzárással vagy pénzbírsággal sújtható. Az indokolatlan hívások túlterhelhetik a rendszert, veszélybe sodorva azoknak az életét, akik valóban a rendőrség, mentők vagy a katasztrófavédelem segítségére szorulnak.
Annak, aki valótlan bejelentést tesz azzal is számolnia kell, hogy a hatóság az indokolatlanul elvégzett rendőrségi intézkedések, és az eljárás költségeit is a bejelentőre terhelheti.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Napok óta a jéghideg szobában feküdt, életveszélyes állapotban bukkantak egy nyugdíjasra

Katonai jármű szenvedett balesetet Nyíregyházán, helyszíni fotók készültek

Megtalálták! Rendkívüli hírt osztott meg a Komárom-Esztergom vármegyei rendőrség

Véget vetettek a találgatásoknak: Lesújtó közlemény érkezett az eltűnt Egressy Mátyásról

Döbbenetes felfedezést tettek Rédicsnél egy átvizsgált kisbuszban, azonnal szakembereket hívtak

Fordulópont a magyar utakon: Új KRESZ jön, ami mindenkit érint

Friss hír érkezett a szombaton eltűnt Egressy Mátyásról, a rendőrség egy videót is közzétett

Operatív Törzs: Marad a hideg, folyamatos a tűzifaosztás

A kapcsolódás gyógyít – így segít a Heim Pál Gyermekkórház az evészavarok legyőzésében

Kozmikus erő csapott le az éjjel: Elképesztő fényjáték jelent meg Magyarország egén

Van, amikor nem számít a jeges időjárás - megható hála egy 90 éves nyudíjastól

Nem számolt a friss hóval – így bukott le a borsodi bűnöző