
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Újabb három hajmeresztő jelenetet mutatott be a Budapesti Autósok Közössége, melyben láthatjuk, hogy mennyi váratlan helyzet színesíti az autósok életét.
A legelső esetben az M1–M7 kivezető szakaszán, a budaörsi lehajtónál járunk, ahol látható, hogy egy teherautó sofőrje ráhúzta a kormányt egy távolsági buszra.
A kemény teherautós, aki direkt ráhúzza a távolsági buszra, mert az nem engedi be
– fűzte hozzá a felvétel beküldője, aki úgy gondolta, hogy ez revans volt, mert a busz nem engedte a konténerszállítót besorolni. Pontosan nem lehet tudni, hogy szándékosságról van szó, vagy esetleg a busz jelzett, hogy beengedi a teherautót.
Ezek után a Kerepesi útra, az Árkád üzletház sarkához érkezünk, ahol 2025. november 30-án egy autós nem vette észre, hogy piros lett a lámpa, és áthajtott rajta. Ezek után hirtelen kapcsolt, és lefékezett. Már önmagában ez is balesetveszélyes volt, de ezek után elkezdett visszafelé tolatni úgy, hogy mögötte volt a zebra, amin jöttek-mentek a gyalogosok.
Végül Solymár belterültére utazunk, ahol 2025. december 2-án este, a sűrű forgalomban hirtelen egy gyerek futott át a kamerás autó előtt. Bár nem történt baleset, ezek után inkább minden sofőr megállt és átengedte a vakmerő fiatalokat, akik egyébként egy felnőtt társaságában voltak…
A fentiek jó példák arra, hogy mindig minden körülmények között körültekintően kell vezetni, sosem lehet tudni, mi vár ránk a következő pillanatban.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen