
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Meghökkentő balesetet rögzített Kaposváron egy térfigyelő kamera, melyen kedd este két autó olyan sebességgel ütközött, hogy az egyik egy szökőkútban landolt – közölte a Budapesti Autósok Közössége.
A felvételen látható, ahogy a fekete BMW nagy sebességgel érkezett a Dózsa György utcából, áttért a szemközti sávba, majd szinte fékezés nélkül behajtott a körfogalomba, ahol ütközött egy szabályosan közlekedő fehér kocsival.
A Somogy vármegyei hírportál is jelen volt a balesetnél, ahol egy szemtanú elmondása alapján a fekete autót egy idős bácsi vezette, akinek azonnal segítettek az ütközés után.
Segítettünk kiszedni az öregúrt, mert a baloldal teljesen zárt volt, onnan nem lehetett, át kellett tenni a két lábát és a testét az anyósülésre, és úgy kellett kiemelni, mivel a bal lába már zsibbadt is, érzékeny volt, mankós volt a bácsi
– fűzte hozzá a szemtanú, ám szerencsére nem történt komolyabb sérülés ebben nem mindennapi karambolban.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen