
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Azt írták, hogy az Egerből 9:08-kor a Keleti pályaudvarra induló Agria InterRégió Rákosliget előtt elütött egy embert. A vonat utasait egy következő, a Keleti pályaudvarra tartó vonatra szállították át.
A baleseti helyszínelés miatt a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon 20-40 perccel hosszabb eljutási időre, rövidebb útvonalon közlekedő, illetve kimaradó járatokra is lehet számítani, mert Rákos és Pécel között csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok - írta a Mávinform.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt közölte, hogy elgázolt a vonat egy embert Budapest XVII. kerületében, a Liget sornál. A fővárosi tűzoltókat riasztották a balesethez.
A szerelvény a baleset miatt nem tud továbbmenni, ezért a tűzoltók segítettek a leszállni a vonatról az utazóknak.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen