
Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán

Most emeltek vádat hét gyanúsított ellen, akik kábítószer-kereskedelemmel foglalkoztak és kiskorúakat is kiszolgáltak a tiltott szerrel a Bács-Kiskun vármegyei Jánoshalmán - közölte a police.hu.
Mint kiderült egy kétségbeesett anya sok próbálkozás után végső megoldásként 2024. februárjában feljelentette két idősebb gyermekét, egy 26 éves férfit és egy 22 éves nőt, mert a testvérek olyan szinten rászoktak a kábítószerre, hogy a házból a kályhát és a tűzifát is kristályra cserélték.
A hatóságok két hónap előkészítéssel lecsaptak a bűnbanda fejére, egy 46 éves helyi férfira, valamint hat másik elkövetőre, akik segítették a tiltott szer terjesztését.

Mindenkinél alapos kutatást tartottak, amely során kábítószernek minősülő anyagok, adagoláshoz és terjesztéshez használt eszközök, valamint nagyobb összegű készpénz került elő. A nyomozás során az is kiderült, hogy a csoport több tagja kiskorúakat is kiszolgált.
A 46 éves főkolompost és egy 40 éves férfit őrizetbe vették, a hét gyanúsított ellen a rendőrök kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt eljárást indított, valamint vádemelést javasolt.

Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán

Videón a nő, aki mattrészegen megrongált kilenc autót Pécsen

Videón, ahogy teljes terjedelmében égett egy kamion a 8-as főúton

Rekordtempóban gyűjtötte a büntetőpontokat a siető BMW-s Debrecenben - videóval

Túlpörgette a ménest a Váci úton, a Mustang a tetején állt meg

Különös meglepetést rejtegetett egy zuglói Kinder-tojás

Kiemelt razzia kezdődik az utakon

Videón, ahogy tüzet okád egy kémény a kazincbarcikai éjszakában

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Elítélték a kegyetlen magyar gyilkost Ausztriában

Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket

Szennyezettség miatt vonták ki a népszerű márka tápszereit a forgalomból