
Meghalt Németh Erzsébet

Meghökkentő videót tett közzé a Budapesti Autósok Közössége, melyen az látható, ahogy heves szóváltások után ketten egymásnak estek egy kispesti benzinkúton.
A Magyar Jelen osztotta meg az egyik olvasójuk által beküldött felvételt, ahol egy BMW próbált elhajtani tankolás után, ám egy nő valamin nagyon feldühödött és ezt nem hagyta.
Először a szélvédő lemosásához használható vízlehúzót teljes erőből az autóhoz vágta, amire kiszállt a sofőr, majd mikor látta, hogy a feldúlt elkövető már az egész vödröt hozta, visszaült a kocsiba. A nő leöntötte a járművet, a vödörrel fenyegette a férfit, majd ezek után úja elővette a titkos fegyverét, a vízlehúzót, amivel jó nagyokat csapott a szürke autóra, miközben szitkozódva ordibált.
Mindezt látva egy a kúton lévő férfi próbálta az akciót néző anyukát és gyerekét biztonságba helyezni.
Menj be, mondtam menjél be!
– ordította a férfi, miközben a háttérben egy szirénázó hang is feltűnt, azaz az sem kizárt, hogy a rendőrség vetett véget a balhénak.

Meghalt Németh Erzsébet

Gázóra mellett gyulladt ki egy autó Mezőhegyesen

Szörnyű emberölés történt Letkésen

Betonmixer gázolt halálra egy nőt Egerben

Fotók érkeztek, tűz ütött ki egy debreceni gyárban

A pezsgődurrantással indul az új otthontámogatási program, a kereslet és a kínálat is felfuthat januárban

Tapétavágó késsel támadt, majd zsineggel ölt szabadulása másnapján

Új korszak az energiaellátásban

Életveszélyesen driftelt egy fiatal BMW-s Tapolcán, majd rombolt

Két halálos tűzeset is volt az éjszaka

A 13 éves Ádám küzdött anyukája életéért

Nemi erőszak és gyilkosság után Muki a nővérét sem kímélte, most újra bíróság előtt