
Itt az ítélet: ennyit kapott a német, queer antifa, aki Budapesten vert agyba-főbe magyarokat

A hét utolsó napján az ország legtöbb pontján változó vastagságú fátyolfelhőzet szűri a napsütést, ugyanakkor helyenként csak lassan zsugorodik az éjszaka képződött rétegfelhőzet. Késő estétől pedig frontális felhőzet érkezik, ebből északon, északnyugaton már eső, zápor is előfordulhat. A déli szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödhet – közölte a HungaroMet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között várható, de a tartósabban felhős tájakon ennél több fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 9, 15 fok közé hűl le a levegő.
Éjszaka a Dunántúlon fokozatosan beborul az ég, és ott többfelé várható eső, zápor. A keleti országrészben is erősen megnövekszik a felhőzet, de a Tiszántúlon még reggel is vékony marad a felhőzet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul, de északkeleten helyenként ennél pár fokkal hidegebb is lehet.
Hétfő reggel a Duna–Tisza közén, illetve északkeleten alakulhat ki helyenként csapadék. A délnyugati szél északnyugatira fordul, és megerősödik. A felhőzet és a csapadékzóna napközben egyre keletebbre húzódik, így nyugati tájainkon már nagyrészt napos időre van kilátás. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 4, 13, kora délután 11, 18 fok között valószínű.
Hétfő éjjel keleten rétegfelhőzet képződhet, amely kedden napközben lassan szakadozik, utána viszont nagyrészt derült, napos idő várható, csapadékra nem számíthatunk. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban –1, +8, kora délután 12, 16 fok között várható.
A borítókép illusztráció: Shutterstock

Itt az ítélet: ennyit kapott a német, queer antifa, aki Budapesten vert agyba-főbe magyarokat

Elképesztő képsorok: Ez történt a Balatonnal pár nap alatt

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget

Kinyitotta a csomagot, és ellopott 1,5 milliót a berettyóújfalui postás