
Meghalt Németh Erzsébet

Megrendítő jelenetek játszódtak le kedden Szentmártonkáta határában, ahol öt ember halt meg egy brutális közlekedési balesetben. Egy buliból tartottak hazafelé, és bár piros volt a lámpa, a 24 éves sofőr nem törődött ezzel, és a leengedett sorompót kikerülve akart átmenni a síneken. Az autó roncsait mintegy 150 méterre sodorta el a vonat.

A járműben hatan utaztak, közülük öt ember a helyszínen életét vesztette, egy fő pedig életveszélyes sérülésekkel került kórházba.
A tragédia annyira váratlan és súlyos volt, hogy a térség lakóit sokként érte: a vasúti átjáró közelében több tucat mécses emlékeztet a szívszorító szerencsétlenségre. Mint kiderült, a sofőrnek nem volt jogosítványa, egy buliból jöttek, állítólag ittak is. Rendőrök elől menekülhettek, ezért hajtottak át a piroson. A mozdonyvezető hiába húzta a féket, az InterCity 120-szal beléjük rohant.
Kapcsolódó tartalom:

Meghalt Németh Erzsébet

Gázóra mellett gyulladt ki egy autó Mezőhegyesen

Szörnyű emberölés történt Letkésen

Betonmixer gázolt halálra egy nőt Egerben

Fotók érkeztek, tűz ütött ki egy debreceni gyárban

A pezsgődurrantással indul az új otthontámogatási program, a kereslet és a kínálat is felfuthat januárban

Tapétavágó késsel támadt, majd zsineggel ölt szabadulása másnapján

Új korszak az energiaellátásban

Életveszélyesen driftelt egy fiatal BMW-s Tapolcán, majd rombolt

Két halálos tűzeset is volt az éjszaka

A 13 éves Ádám küzdött anyukája életéért

Nemi erőszak és gyilkosság után Muki a nővérét sem kímélte, most újra bíróság előtt