
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Vádat emeltek a három fiatal elkövető ellen, akik brutálisan rátámadtak egy 77 éves férfira, majd elloptak tőle háromezer forintot – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei hírportál.
Mint kiderült, november 8-án éjjel, két férfi és fiatal lány bementek egy egyedül élő 77 éves férfi otthonába, hogy pénzt szerezzenek tőle. Többször fejbe verték egy téglával, amitől az áldozat a földre esett, megrugdosták, majd magára hagyták. Elloptak 3000 forintot, majd sietve távoztak a tett helyszínéről.
Az idős életveszélyes sérüléseket szenvedett, majd másnap segítséget kért a szomszédoktól, így túlélte a brutális támadást.

A tetteseket hamar elfogták, közülük az egyik férfinak már be kellett volna vonulnia egy javítóintézetbe a hatóság közbenjárására. Két társát, B.G.-t, és a fiatalkorú B.J.-t emberölés bűntettének kísérlete miatt a Nyíregyházi Járásbíróság 2025. november 13-án egy hónap időtartamra letartóztatta.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi

ByeAlex cáfolta a drogügye fejleményeit