
Kegyetlen módon bánt áldozatával egy férfi Baranyában

Őrizetbe vették a rendőrök azt a 30 éves hatvani férfit, aki november 24-én Aszódon okozott közlekedési balesetet, ami halálos áldozatot és súlyos sérülteket is követelt - közölte a police.hu.
Egy 63 éves aszódi férfi vezette azt az autót, amely aznap 13 óra előtt néhány perccel akart Aszódon, a Hatvani útról balra kanyarodni egy mellékutcába, azonban a kereszteződésnél összeütközött egy másik kocsival. Utóbbi egy oszlopnak csapódott, majd a vezetője kiszállt, és elfutott. Rajta kívül még ketten ültek a járműben, akik súlyosan megsérültek, de a sofőr otthagyta őket, és nem győződött meg a másik kocsiban utazók állapotáról sem.
A 63 éves férfi autója az ütközés következtében többször megpördült, majd az út melletti füves árokban állt meg. A sofőr súlyosan megsérült, utasa, egy 25 éves nő a helyszínen életét vesztette.
A balesetet okozó férfit egyől körözni kezdték az egyenruhások. A rendőrök másnap délután Boldog egyik családi házában fogták el D. Sándort. Előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.
A nyitókép forrása: Police.hu, YouTube

Kegyetlen módon bánt áldozatával egy férfi Baranyában

Akciófilmbe illő jelenetek az M5-ösön: Futva menekült a kamion sofőrje – videóval

Rendőrkocsit is letarolt egy furgonos Kunfehértónál

Dührohamot kapott a miskolci buszmegállóban egy férfi - videóval

Gyújtogatás miatt lángolt egy ház Szadán

Videón, ahogy két férfi felgyújt egy luxusautót Érden

Megrázó részletek derültek ki az albertirsai családi tragédiáról, elképesztő mit tett a kétgyermekes anya

Irányíthatatlanul sodródott, majd rendőrautónak csapódott egy autós Bács-Kiskunban - videóval

Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Hihetetlen trükk: krumpliba rejtve csempésztek mobilokat a budapesti börtönbe

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval