
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Mint arról korábban beszámoltunk, egy 25 éves nő meghalt hétfőn Aszódon egy autóbalesetben, amikor egy drogos sofőr belecsapódott abba a kocsiba, amelyben utazott. A balesetet okozó, korábban büntetett előéletű férfi segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt, körözést adtak ki ellene.
Hétfőn 12 óra 55 perckor egy 63 éves helyi férfi közlekedett a kocsijával Aszódon. A Hatvani út és a Hunyadi utca kereszteződésénél összeütközött egy Mercedes-Benz C 200-as autóval, amely egy oszlopnak ütközött. Vezetője kiszállt az autóból, és elmenekült a helyszínről.
A borzalmas balesetben többen is súlyosan megsérültek.

A 63 éves férfi által vezetett jármű többször megpördült, majd az út melletti, füves árokba csapódott. A sofőr súlyosan megsebesült, a vele utazó fiatal nő a helyszínen meghalt.
A 30 éves D. Sándor vezette a halálos balesetet okozó Mercedest. A rendőrség hajtóvadászatot indított a férfi ellen és elfogatóparancsot adott ki ellene.
A 24.hu információi szerint kedden délután végül sikerre vezetett a rendőrségi akció, elfogták D. Sándort. Értesüléseiket a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya is megerősítette.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen