
Drámai fotókon a herendi baleset

Mentő sietett a helyszínre.
2025. november 13., csütörtök 10:35
Kedden, a kora reggeli tejködben két autó és egy traktor ütközött össze a 8-as főút 66-os kilométerszelvényénél, Herend és Bánd között – derült ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos Facebook-közleményéből.
Csak a sofőrök voltak a járművekben, amelyeket a veszprémi hivatásos tűzoltók áramtalanítottak. Segítettek a sérült járművek mozgatásában, így megszüntették a forgalmi akadályt, majd a közútkezelő munkatársaival együtt letakarították az úttestet.
A két sofőr megsérült, a mentők kórházba szállították őket.
A katasztrófavédelem felhívja a figyelmet, hogy köd esetén jelentősen csökken a láthatóság és a látótávolság, ezért érdemes lassabban közlekedni. A lassúbb haladás mellett pedig növelni a követési távolságot.
Ködben, ha nem muszáj, ne előzz! Tudod, rosszak a látási viszonyok, nem látod rendesen az esetlegesen szembejövő gépjárműveket, a kátyúkat, a jegesedést, nem tudsz megfelelően a veszélyekre reagálni
- áll a tájékoztatásban.
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen



