
Talán egész Magyarország erre várt, mutatjuk a részleteket

Nemrégiben, egy ködös novemberi reggelen sűrűsödő fájásai miatt kérte a mentők segítségét egy kismama Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében - derült ki az Országos Mentőszolgálat hétfői Facebook-bejegyzéséből.
A helyzet komolyságát átlátva, a rutinos mentésirányító azonnal esetkocsit és mentőkocsit is riasztott a helyszínre. Az Ibrányi Mentőállomás mentőegysége néhány percen belül megérkezett, amikor hirtelen felgyorsultak az események és elfolyt a magzatvíz, így a szakemberek rögtön felkészültek a szülés biztosítására.
Az édesanya a mentők segítségével életet adott kislányának, a történet azonban hirtelen drámai fordulatot vett, néhány másodpercre a levegő is megfagyott. A vágyott hang ugyanis elmaradt, a kisbaba nem sírt fel.
A nyakára tekeredett köldökzsinór és a légutakban rekedt váladék azonnali beavatkozást igényelt.
A mentők gyors és szakszerű ellátásának köszönhetően sikerült eltávolítani a kicsi nyakáról az életveszélyt jelentő köldökzsinórt és a légutakba került váladékot.
Ezt követően a kis Zoé már hangos sírással köszöntötte a megérkező kemecsei esetkocsi személyzetét - áll a tájékoztatásban.
Az édesanya és az újszülött helyszíni ellátását követően mindkettőjüket stabil állapotban szállították kórházba a mentők.
Nyitókép: mentok.hu

Talán egész Magyarország erre várt, mutatjuk a részleteket

Különleges katonák védik az atomerőművet és az átjátszóállomásokat

Négykézláb mászó embert szúrtak ki a Bükkben, ledöbbent a természetvédelmi őr, amikor közelebb ment

A Mol-vezető szerint erős hatással lehet a hazai üzemanyagárakra az iráni konfliktus

Döbbenetes felfedezést tettek egy lőrinci árokban, azonnal intézkedni kellett

Különös jelenetre lett figyelmes egy postás Bács-Kiskunban, hősként ünneplik azóta

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt