
Kemény fagyok után jön némi enyhülés

A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet egy férfi és egy nő ügyében, akikkel szemben állatkínzás és garázdaság miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség – számolt be csütörtökön a Kecskeméti Törvényszék.
A tájékoztatás szerint a vádlottak együtt voltak, amikor a férfi egy barna színű nyulat ajándékozott a nőnek. 2025. május 1-jén a kora délutáni órákban a pár összeveszett, emiatt a férfi elhagyta a lakást. A nő ezt követően magához vette a párjától kapott házi nyulat, majd az első emeleti lakásuk erkélyéről a házból éppen kilépő férfi irányába dobta az állatot. A férfi felvette a földről a nyulat, majd nagy erővel belerúgott, amitől az állat több métert repült.
A közelben lévő pizzéria egyik vendége odament a földön fekvő nyúlhoz, ám mire egy kartondobozba tette, hogy segítséget nyújtson, az állat addigra elpusztult.
A bíróság szerint a vádlottak erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.
A vádlottak beismerték a bűncselekmények elkövetését, és lemondtak a tárgyalásról. A bíróság a többszörösen büntetett előéletű férfit 10 hónap fogházbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra, míg a nőt 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet a nő vonatkozásában jogerős, a férfi és védője azonban a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett, amelyet a Kecskeméti Törvényszék bírál el.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van

Kovács Zoltán: az államigazgatás tudja kezelni a tartós hideg okozta helyzetet

Quaddal mentek a jégre, beszakadt alattuk a monori Kis-tó jege

Beszakadt a tó jege, vízbe merült két fiatal Soltvadkerten

Újabb riasztást adtak ki, -21 fokot is mutatott a hőmérő

Meghalt egy férfi a kiskunhalasi gyógyfürdő egyik medencéjében