
Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Újabb veszélyes forgalmi helyzeteket okozó autósokat állított a főszerepbe a Budapesti Autósok Közössége a legújabb videójában.
A fedélzeti kamerák által rögzített első felvétel szeptember végén történt a 10. kerületben, a Szállás utca 44. előtt, amikor is egy kanyarban a kamerás autóval szemben egy kék autó szabálytalanul előzött, ezért belé hajtott.
A kék autó szabálytalanul belénk hajtott, sajnos nem tudtam időben lehúzódni. A mi autónk súlyosan megrongálódott, és a sofőr más járműben is kárt okozott
– közölte a felvétel beküldője, majd hozzátette, hogy a kocsiban hárman utaztak köztük két gyerekkel.
A legpimaszabb az volt, hogy a vétkes sofőr azzal mentegetőzött, hogy azért sietett, mert szül a felesége, ám végül elismerte, hogy csak nagyon éhes volt.
A dobogó második fokára az az autós került, aki november 22-én az Erzsébet híd budai hídfőjénél figyelmen kívül hagyva az elsőbbségadás táblát bevágott a vétlen sofőr elé, aki csak az erős fékezésének köszönheti, hogy nem történt baleset.
A harmadik eset egy taxiban, a Margit híd budai felhajtójánál történt november 19-én, melyen az látható, hogy egy GTI Golf szembehajtott az utasszállítóval, majd miután észrevette hogy hibázott, a piros lámpa ellenére kitolatott, majd távozott a helyszínről.

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja

Belőttek egy óvoda ablakán Solymáron

107-el repesztettek Salgótarjánban, 210 ezer lett a vége

Megkéseltek a nyílt utcán egy kiskorút Pécsen

Puskával förmedt kisgyerekekre egy férfi Debrecenben

Holttestet találtak a Dunában