
Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán

Egy férfi még 2024 májusában Novajidrány és Vilmány között biciklizett, amikor felfigyelt a vele szemben gyalogló nőre. Rátámadt, megverte, megerőszakolta majd meglopta. A napokban emeltek ellene vádat – derült ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség szerdai közleményéből.
A 21 éves gyanútlan lány az út szélén sétált, amikor támadója ráugrott, a bokrok közé vonszolta, majd addig verte, amíg fiataleszméletét nem vesztette.
A kegyetlen férfi kirabolta a fiatal nőt, de ezzel még nem elégedett meg, mert félholt áldozatát meg is erőszakolta.
Ezután elvette a táskáját, az abban lévő 50 ezer forint készpénzzel, személyes irataival, bankkártyával, mobiltelefonnal.
A nő a bántalmazás következtében életveszélyes állapotba került, kizárólag a szakszerű orvosi beavatkozásnak volt köszönhető, hogy túlélte a támadást.
A brutális férfi ellen most emeltek vádat, amiben az ügyészség nagyon hosszú időre küldené rács mögé a szexuális ragadozót.
További részleteket a lány édesanyja árul el este 18 órakor a Tényekben a TV2-n!

Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán

Videón a nő, aki mattrészegen megrongált kilenc autót Pécsen

Videón, ahogy teljes terjedelmében égett egy kamion a 8-as főúton

Rekordtempóban gyűjtötte a büntetőpontokat a siető BMW-s Debrecenben - videóval

Túlpörgette a ménest a Váci úton, a Mustang a tetején állt meg

Különös meglepetést rejtegetett egy zuglói Kinder-tojás

Kiemelt razzia kezdődik az utakon

Videón, ahogy tüzet okád egy kémény a kazincbarcikai éjszakában

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Elítélték a kegyetlen magyar gyilkost Ausztriában

Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket

Szennyezettség miatt vonták ki a népszerű márka tápszereit a forgalomból