
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Bilincsben és vezetőszáron kísérték a bíróságra pénteken azt a nőt, aki ápolóként dolgozott egy szociális intézetben Miskolcon, pár hete viszont olyan kegyetlenül megvert egy idős nőt, hogy belehalt a sérüléseibe. A gyanú szerint az ápolónő az intézetben ismerkedett meg az áldozattal, akinek később a házához is eljárt, segített neki a bevásárlásban vagy a fürdésben. Szeptemberben viszont megszűnt a munkaviszonya, ennek ellenére továbbra is az idős nőhöz járt. Az egyik alkalommal 100 ezer forint készpénzt akart ellopni, ezt viszont észrevette a nyugdíjas, és mondani akarta az éppen a lakáshoz kiérkező többi ápolónak.
Az ajtóhoz induló asszonyt visszarántotta, földre szorította, a száját befogta, hogy ne tudjon kiabálni, és a lakás egy távolabbi pontjába húzta és ott olyan súlyosan bántalmazta, hogy az idős nőnek életveszélyes sérülései keletkeztek.
Az áldozatot kórházba vitték, hosszasan küzdöttek érte, de hiába.
Most letartóztatták az ápolónőt, mert fent áll a veszélye annak, hogy megszökik vagy elrejtőzik.
A nő most december végéig marad rács mögött, a döntés végleges.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen