
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

A Rendészeti Államtitkárság pénteken a Facebook-oldalán tett közzé megrendítő részleteket egy Szegeden történt brutális nemi erőszakról, amelynek egy 18 éves lány esett áldozatául.
A szörnyű eset október 21-én éjjel történt Szegeden, amikor a 19 éves V. Zsolt János, a 37 éves D. Attila és a 40 éves J. Viktor a Széchenyi térről ragadták magukkal fiatal áldozatukat egyikük bérleményébe. A nőhöz egy ismerőse is csatlakozott, aki félelmében nem mert segíteni, hanem „egy számítógépen játszott, és közben mobiltelefonjával készített felvételt a lakásban történtekről”.
A lányt négy órán keresztül kínozták szexuálisan, majd két támadója egy buszmegállóig kísérte, miután végeztek vele. Az áldozat csak később, orvosi vizsgálata után és egy megalázó üzenetből szembesült a történtekkel: Miután két társával egymást váltva, illetve egyidőben megerőszakolta, a közösségi médiában közölte áldozatával, hogy ,,bár egyikük sem használt óvszert, nyugodjon meg, nem lesz terhes.”
A rendőrség kevesebb, mint 24 óra alatt azonosította és elfogta mindhárom elkövetőt, akiket azóta letartóztattak.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen