
A gagyi álcáját és minden mozdulatát vette a kamera a biciklitolvajnak Debrecenben

Mestertervnek hitte, de nem jött be.
2025. október 31., péntek 16:25
Egy igazán furfangos biciklitolvajt fogott el a rendőrség, akinek annyira jól sikerült az álcája, hogy pár óra alatt kézre került, hívta fel a figyelmet a Hajdú-Bihar vármegyei hírportál.
Mint kiderült, az elkövető férfi 2025. augusztus 20-án 19 óra 30 perc körül a debreceni Ibolya utcai társasház bejáratától ellopott egy kerékpárt, amit a ház kamerája is rögzített.
A felvételen az látható, hogy először csak elsétált a bicikli mellett, felmérte, majd öt perc múlva visszatért. Ám gondolta álcázza magát, ezért felvett egy bojtos sapkát és hozott magával egy erővágót is. Körbenézett, majd levágta a lakatot és felpattant a járgányra.
A lopás lépései alább láthatóak.
A rendőrség pénteken tette fel a videót, ám a felhívást követően, alig néhány óra alatt a rendőrök elkapták a gyanúsítottat.
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen



