
Megkéselte élettársát egy férfi a VIII. kerületben, az utcán esett neki
Akár csak egy zsák, úgy borult el a férfi, hanyatt esett a hatalmas ütés erejétől Budapesten az Üllői úton. A brutális jelenetet egy térfigyelő kamera rögzítette. Úgy tudni, hogy a felvételen szereplők nem ismerték egymást, néhány perccel korábban veszhettek össze. Jól látszik, hogy a férfit támadója bokszolóállásban közelít meg, majd bal kezével ököllel arcon üti, végül segítségnyújtás nélkül elsétál. A megvert áldozatnak erősen vérzett a feje, kórházba került, de a vizsgálatát nem várta meg, elment, a sérülése miatt viszont napokkal később meghalt. A férfinak agyzúzódása lett, miután beütötte a fejét a betonba.
Az eset tavaly májusban történt. Az ügy gyanúsítottját bilincsben és vezetőszáron vitték pénteken a tárgyalóterembe. Az ítélethirdetés előtt azt mondta sajnálja a történteket.
Rosszul reagáltam le. Nem kellett volna, hogy megüssem. Bocsánatot, már semmit nem tudok tőle kérni, megbántam
– vallotta a vádlott.
A bíróság az erőszakos, többszörös visszaeső férfit testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek. 11 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, és feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet viszont nem jogerős, az ügyészség súlyosításért, a vádlott pedig enyhítésért fellebbezett.

Megkéselte élettársát egy férfi a VIII. kerületben, az utcán esett neki

Döbbenetes, mire bukkantak egy debreceni társasházi lakásban

Egészen különös lény bukkant fel az ásotthalmi erdőben

Eltűnt férfi hajóját találták meg a Körösön – a csónakban csak ruhák maradtak

Orvosi csoda Kecskeméten: Húsz perc, amely mindent megváltoztatott

Eltűnése után holtan találtak egy dombóvári férfira

A török ostromot túlélte, az idő vasfoga viszont kifogott rajta: leomlott az egri vár fala

Rejtélyes holttestre bukkantak Pécsen

Helyszíni fotó: így emlékeztek meg az 5 életet követelő Szentmártonkátai tragédia helyszínén

Megpróbálta rágyújtani a házat korábbi élettársára egy szegedi nő

Csokit lopott, majd pénzt, aztán a lopott pénzből fizetett

Életveszélybe kerültek az állatkert vadkutyái egy felelőtlenség miatt