
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egyeki drogterjesztő kezén is kattant a bilincs
A balmazújvárosi nyomozók még márciusban jutottak olyan információhoz, hogy valaki új pszichoaktív anyagot árul Egyeken. Az azóta folytatott nyomozás meghozta az eredményt és azonosítottak egy 33 éves férfit, aki ismerőseinek adott el drogokat. A járőrök szeptember 22-én elfogták a dílert. Nála alufóliába tekert, fehér, droggyanús anyagot, míg a lakásán a terjesztéshez és a fogyasztáshoz szükséges eszközöket találtak és foglaltak le.
A férfi beismerő vallomást tett, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt kell felelnie. A nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. A rendőrök az eljárás során több fogyasztót is azonosítottak.

Dorogon sem volt megállás – újabb kereskedőt kapcsoltak le
A Komárom-Esztergom vármegyei Dorogon szintén akcióztak a DELTA-egységek. Két férfit hallgattak ki gyanúsítottként a dorogi nyomozók szeptember 22-én és 23-án, akiket kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítanak.
Először egy 26 éves dorogi férfit állítottak elő a rendőrök. A nála végzett kutatás során kristályos anyagot, pipát, dohányőrlőt, pénzt foglaltak le. Majd egy 28 éves tokodi férfit hallgattak ki és tartottak nála kutatást, ahol szintén mérleg, tasakok, fehér por, zöld növényi törmelék, kristályos anyag került elő. Továbbá találtak egy sorszám nélküli, forgótáras maroklőfegyvert is, melyre a gyanúsítottnak nem volt engedélye. Nem tett vallomást.
A nyomozás során a dorogi rendőrök további hat fogyasztót állítottak elő és hallgattak ki. Az ügy két dílerét őrizetbe vették. A forgalomból kivont kábítószer feketepiaci értéke megközelítőleg 200 ezer forint.
Pécsen is elfogtak egy dílert
A pécsi nyomozók a Mecsek kommandósainak segítségével szeptember 23-án a lakásán fogták el azt a 33 éves helyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy droggal kereskedett a kertvárosban.
A lakásban tartott kutatás során a rendőrök összesen 371 gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak, amelyről a gyorsteszt megállapította, hogy marihuána. Előállították a férfit, kihallgatásán elismerte a bűncselekményt. Őrizetbe vétele mellett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ellene eljárás, kezdeményezték letartóztatását.
A díler egyik vevőjét szintén gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. A 23 éves szederkényi nőnél megtalálták az éppen aznap vásárolt drogot is, ráadásul a gyorstesztje is pozitív lett THC-ra, ezért kábítószer birtoklása miatt kell felelnie.
Nincs megállás a DELTA-programban
A rendőrség hangsúlyozta: a DELTA-program célja a kábítószer-kereskedők gyors és határozott felszámolása. A mostani akciók is azt mutatják, hogy a hatóság egyszerre több helyen, összehangoltan képes lecsapni a dílerhálózatokra.
A kommandósok fellépése nyomán újabb terjesztők kerültek rács mögé, a lefoglalt bizonyítékok pedig megerősítik: a drog elleni harcban valóban nincs megállás.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen