
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a 28 éves férfi óvodapedagógiai asszisztensként dolgozott egy újbudai óvodában. Feladatai közé tartozott a három-hét év közötti gyermekek foglalkoztatása, beszélgetés, közös játék, étkeztetés, napi életvitelük segítése, szükség esetén a gyermekek délutáni felügyelete.
A vádlott feladatainak ellátása során a felügyeleti jogkörével visszaélve több fiúgyermekkel szorosabb kapcsolatot alakított ki, alkalmanként a munkaköre által nem indokoltan is megérintette őket. A férfi 2022-2023-ban két gyermeket szexuálisan molesztált ruhán keresztül.
A Fővárosi Főügyészség a férfit két rendbeli, tizenkettedik életévét be nem töltött, az elkövető felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolta meg. Súlyos fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság állapítsa meg, a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra, valamint tiltsa el a férfit véglegesen minden, kiskorúakat érintő foglalkozástól.
A vádlott volt letartóztatásban, ám később ügyészi indítvány ellenére nyomkövetővel biztosított bűnügyi felügyeletbe került.
A Fővárosi Főügyészség ismételten felhívja a figyelmet, hogy egyes foglalkozások - például nevelő, biztonsági őr, pedagógus, edző - gyakorlásakor nem engedhető meg, illetve gyanúra adhat okot a túl bizalmas hangnem, intim témák erőltetett felvetése, túlzott dicséret, becenevek, közös "titokkör" kialakítása, valamint indokolatlan, olykor spontánnak tűnő testi érintés.
MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen