
Szörnyű tragédia Mikuláskor, gyászba borult az ünnep Kisvárdán
Közel 60 ország háztartásainak vagyon- és adóssághelyzetét tárta fel az éves Global Wealth Reportjának legfrissebb, 16. kiadásában az Allianz. A jelentésből kiderül, hogy miközben a világgazdaság ismét erős évet zárt tavaly, a magánszemélyek pénzügyi vagyona is rendkívüli mértékben nőtt: a 8,7 százalékos bővülés még a 2023-as ütemet (8 százalék) is felülmúlta. Ennek megfelelően a múlt év végére a teljes pénzügyi vagyon elérte a 269 ezer milliárd eurót, ami abszolút rekord, bár az utóbbi évek kellemetlen inflációs hatása miatt csak a 2017-es szintnek felel meg. Ugyanakkor az átlagok mögött érdekes gyarapodási ütemek figyelhetők meg egyes országonként, így például a magyarok pénzügyi vagyonának növekedése átlag feletti mértékű volt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Így gyarapodott az amerikaiak vagyona
Az elmúlt tíz évben az amerikai háztartások pénzügyi vagyona nagyjából a globális átlaggal összhangban nőtt, 2024-ben azonban még azt is felülmúlta. Ez számokkal kifejezve azt jelenti, hogy míg a mögöttünk hagyott évtizedben a globális pénzügyi vagyon bővülésének 47 százalékban az Egyesült Államok volt a terepe, ez az arány tavaly már meghaladta az 53 százalékot (53,6 százalék).
Az amerikai tempó jóval gyorsabb a Nyugat-Európában és Japánban látottakhoz képest, ezeken a területeke ugyanis a növekedés rendre 2, illetve közel 4 százalékponttal maradt el a tavalyi világátlagtól. Ez a lemorzsolódás hosszabb távon is megfigyelhető: kontinensünk nyugati fele húsz év alatt 9,1, a felkelő nap országa pedig 5,9 százalékpontot vesztett hozzájárulásából a globális pénzügyi vagyon bővítéséhez.
Kétfajta megtakarítási megközelítést látni
A jelentés készítői szerint a vagyon gyarapodásának kulcsa az értékpapír-tulajdon, különösen a részvények. E tekintetben az elmúlt két év kifejezetten kedvező volt a megtakarítók számára: 2023-ban (11,5 százalék) és 2024-ben (12 százalék) az értékpapírok csaknem kétszer olyan gyorsan nőttek, mint a másik két eszközosztály (biztosítások/nyugdíj: 6,7 és 6,9 százalék, bankbetétek: 4,7 illetve 5,7 százalék).
Az, hogy ebből a drágulásból mennyit profitálnak a háztartások, a portfólió összetételén múlt. Jól érzékelteti a különbséget az amerikai és a német megtakarítók eredményeinek összehasonlítása.
Németországban az elmúlt tíz évben 5,9 százalékos éves átlagos növekedést ért el a lakosság pénzügyi vagyona, ami közelít az Egyesült Államokban mért 6,2 százalékhoz.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ha azonban a számok mélyére ásunk, azt látjuk, hogy miközben a friss német megtakarítások a meglévő vagyon 3,7 százalékát tették ki évente, és ezzel 32 százalékkal járultak hozzá az értéknövekedéshez, Amerika nagyjából fele annyi (2 százalék) új befektetéssel kétszer akkora (67 százalék) hozzájárulást ért el.
Ezt a két megközelítést nevezték el a kutatás szerzői „okos”, illetve „konzervatív” megtakarításnak, és rögzítik is a jelentésben: a nagy eltérést javarészt az magyarázza, hogy
Azaz: Európában még bőven lenne tér és lehetőség arra, hogy a lakosság az értékpapírok, különösen a részvények irányába mozduljon el megtakarításaival. Ezt egyébként más felmérések is alátámasztják, ezzel kapcsolatban ezt a cikket ajánlja az Origó.
Itthon dőltek a rekordok
A felmérés eredményei szerint a magyarok inkább a német mintához állunk közelebb: nálunk a friss megtakarítások éves szinten 5,5 százalékot adnak hozzá a meglévő vagyonhoz, miközben az értéknövekedésből csupán 44 százalékkal veszik ki a részüket.
Éves átlagos növekedésben ugyanakkor jól állunk: egy évtizedes távlatban 11 százalékos az éves rátánk.
Tavaly a magyar háztartások bruttó pénzügyi vagyona 13,9 százalékkal bővült, ami a globális pénzügyi válság óta a leggyorsabb ütem
– közölte Tölgyes Ágnes, az Allianz Hungária Zrt. pénzügyi divíziójának vezetője, utalva a 2008-as pénzügyi válságra.
A jó teljesítmény elsősorban az értékpapír kategória 16,1 százalékos növekedésének köszönhető, de a többi eszközosztály is erősen szerepelt: a bankbetétek 10,7, a biztosítások, nyugdíj-megtakarítások 13,2 százalékkal emelkedtek
– tette hozzá a szakember.
A friss megtakarítások 16 százalékkal, 17 milliárd euróra nőttek, ami szintén új rekord.
A megtakarítások többsége (58 százalék) értékpapírokba áramlott, főként befektetési alapokba és tőzsdén kereskedett alapokba (ETF-ekbe), de a kategórián belül az utóbbi tíz év csúcsértékét állították be a biztosítási és nyugdíjtermékek is (plusz 0,9 milliárd euró).
A magyar lakosság nettó pénzügyi vagyona 14,8 százalékkal nőtt, ezzel Magyarország 28. lett a legtehetősebb országok rangsorában.
Ugyanakkor hiába nőtt tavaly több mint kétszer olyan gyorsan az ingatlanvagyon értéke (3,6 százalék), mint 2023-ban (1,7 százalék), történelmi összevetésben ez a szám is igen gyenge: ennél lassabb növekedésre legutóbb a globális pénzügyi válságot követő időszakban, 2012-ben volt példa.
Az árak piaconként eltérően alakultak. Míg Észak-Amerika határozott emelkedést tapasztalt, addig Nyugat-Európát inkább stagnálás jellemezte, sőt például Franciaországban és Németországban még estek is az árak.
A kilátásokat az sem javítja, hogy az éghajlatváltozás egyre erőteljesebb hatást gyakorol az ingatlanvagyonra.

A kép forrása: Budapesti Értéktőzsde Facebook-oldala
A lakásárindex (HPI) különböző klímaforgatókönyvek szerinti előrejelzései 2050-ig 20 százalékos vagy azt is meghaladó csökkenést mutatnak számos piacon, miközben globálisan akár 30 ezer milliárd euróval is csökkenhet az ingatlanok értéke. Ezért a szakértők szerint a lakásárakat a jövőben az elhelyezkedés és az energiahatékonyság ugyanúgy meghatározza majd, mint az, hogy mennyire fenntartható épületben található az adott ingatlan.
Az egy főre jutó pénzügyi eszközök 2024-ben:
Érdemes megemlíteni, hogy a jelentés alapján bár a jegybankok 2024-ben megindították irányadó kamataik csökkentését, ez nem gyorsította az eladósodottság növekedését, sőt, a globális magánadósság növekedése tovább lassult, a 2023-as 3,8 százalékról 3,1 százalékra. Összességében a globális háztartási adósság 2024 végén 59,6 ezer milliárd eurót tett ki.

Szörnyű tragédia Mikuláskor, gyászba borult az ünnep Kisvárdán

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír