
Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem
Csak a fém váz maradt meg az autóból. Szinte minden eleme teljesen összetört és kiégett. A sofőrje, egy nő bent égett a roncsban vasárnap délelőtt, amikor az M1-es autópályán másik két autóval karambolozott. Egy szemtanú telefonon nyilatkozott a Tényeknek, azt mondta már messziről lehetett látni, hogy nagy baj van.
A két másik autónak is összetört az eleje. Ezek elé hajtott be az áldozat. Úgy tudjuk ő hibázott, mert megpróbált szabálytalanul megfordulni a sztrádán, egy olyan helyen, ahol hiányzott középen az elválasztókorlát, mert éppen dolgoztak az út felújításán. Amikor a nő behajtott a Hegyeshalom felé vezető oldalra nekicsapódott a két másik autó, amelyek szabályosan érkeztek. Az ütközés olyan erejű volt, hogy a legjobban összetört kocsit a külső szalagkorlát állította meg.
A kiégett autó tetejét levágták a tűzoltók csak így tudták kiemelni a teljesen összeégett holtestet.
A mentők a másik két autó utasait vitték kórházba, ketten közülük súlyos állapotban vannak.
Kapcsolódó tartalom:

Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Hihetetlen trükk: krumpliba rejtve csempésztek mobilokat a budapesti börtönbe

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál