
Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán
Azt írták, hogy a fiú, aki a napokban tölti be 14. életévét, "beteg édesapját látva úgy döntött, segít neki": a kórházban tett egyik látogatása alkalmával bicskájával elvágta azt a csövet, amely a centrális vénát egy pumpával összekötve továbbította a gyógyszereket a magatehetetlen férfi szervezetébe.
Az intenzív osztály személyzete észlelte a bajt és sikerült közbeavatkozniuk - tették hozzá.
Az államtitkárság bejegyzése szerint a fiú tette életveszélyes állapotot idézhetett volna elő: az apa elvérezhetett volna, a vénába jutó levegő légbuborékok pedig légembóliát okozhattak volna.
A fiú beismerő vallomást tett, azt mondta, nem tudta kezelni mindig erős apja hirtelen ágyhoz kötöttségét, kiszolgáltatottságát; tettének helytelenségére a kifolyó vér és a berohanó ápolók láttán döbbent rá.
Kiderült az is, hogy előzőleg az apja kórházi ágya melletti gépet próbálta kikapcsolni, a hangos jelzésre azonban ápoló érkezett és helyreállította azt. Ezután nyúlt a fiú a bicskájáért.
A fiút életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsítják, szabadlábon védekezhet - közölték.
Forrás: MTI

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat

Kegyetlen támadás Bács-Kiskunban: kölyökkutyát vettek célba Foktőn

Váratlan fordulatot vett egy rutinellenőrzés a X. kerületben - videóval

Magyarországon elsőként alkalmaztak sikeresen embriókori genetikai szűrést az SMA megelőzésére

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában

Meghalt Linczmayer László, gyászol a rendőrség

Borzasztó, amit át kellett élnie a két kisgyereknek a drogos nő miatt

Szerdán lejár a határidő, figyelmeztet a NAV

Meghalt Scherer Péter