2025. december 23. kedd, Viktória
4°C Budapest

Verés után rágyújtották a kocsit egy párra Kunmadarason

Letartóztatták azt a 42 éves férfit és a fiát, akik rágyújtották a kocsit egy párra Kunmadarason. A brutális támadás közben az apa többször is azt üvöltötte fiának: „hagyjad hagy égjen”. A támadóknak sikerült elmenekülni a helyszínről, de azóta mindkettejüket letartóztatták.
Tenyek.hu
2025. augusztus 09., szombat 11:06
Vágólapra másolva!

Faltörő kossal törték be a rendőrök az ajtaját a minap egy kunhegyesi lakásnak. Nem sokkal később a tetőterében bilincselték meg azt a fiatalt, aki még néhány nappal ezelőtt édesapjával közösen támadt meg egy német férfit és annak barátnőjét Kunmadarason.

– mondta egy helyi.

Úgy tudjuk, a konfliktus akkor alakult ki, amikor a német férfi tolatás közben véletlenül elsodort egy gyereket. A támadók - apa és fia - betörték az autó ablakait és ütni kezdték először a sofőrt, majd a barátnőjét is.

A német férfi megpróbált elhajtani, de a támadók saját autójukkal többször is nekimentek, amitől a kocsi az árokba csúszott. Ezután megpróbálták felgyújtani áldozatukat, az apa azt kiabálta: hagyjad, had égjen meg a rohadék, megérdemli.

– mondta a Tényeknek Pásztor-Jordán Ildikó a vármegyei főügyészség helyettes szóvivője.

Miután a sofőrt összeverték és felgyújtották, az áldozat magatehetetlenül ült tovább az égő kocsiban. A környéken élők siettek a segítségére, ők szabadították ki a lángoló autóból. Úgy tudjuk a férfi súlyos, míg barátnője könnyű sérüléseket szenvedett.

Azóta a bíróság elrendelte a 42 éves férfi letartóztatását, fiát pedig őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

Az ügy a bíróságon tárgyalással folytatódik, amennyiben a két férfit bűnösnek találják, akár évekre is börtönbe kerülhetnek.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk