
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Zubor András természetőr mutatta meg az egyik elpusztult gólyát a villanyoszlopok alatt Hatvanban. A gyűrűről leolvasott számból az is kiderült, hogy Magyarországon jelölték meg. Ezen a területen az utóbbi napokban már több mint 20 gólyatetemet találtak, a madarak áramütés következtében pusztultak el.
A gólyákra a középfeszültségű légvezetékek jelentik a legnagyobb veszélyt, mert legtöbbször a villanyoszlopokra építik a fészküket. Évente több gólya pusztul el emiatt. A bajt az okozza, hogy sok villanyoszlop egyáltalán nincs vagy rosszul van szigetelve.
Itt is valóban van olyan, ami szigetelve van és mégis áramütés éri, ez annak a jele, hogy nem megfelelően van leszigetelve, több mint valószínű látszik is, hogy kilátszanak a kábelek
– mondta a Tényeknek Zubor András a Bükki Nemzeti Park természetőre.
Éppen ezért a természetőrök minden olyan oszlopot fotóval dokumentálnak, ami alatt több tetemet is találnak, hogy felhívják az áramszolgáltató figyelmét a veszélyes oszlopokra.
Orbán Zoltán Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője elmondta a Tényeknek, hogy a természetvédelmi hatóság nem kötelezi az áramszolgáltatókat arra, hogy ezeket a munkákat, bármi áron és minden áron elvégezzék, az áramszolgáltatókat meg, ahogy fogalmazott, nem nagyon érdekli.
A Tények megkérdezte az esettel kapcsolatban az MVM csoportot, válaszlevelükben azt írták, a társaság több madárvédelmi beavatkozást végzett a hatvani Csányi úti hulladékudvar környékén. Július elején 25 oszlopon szereltek fel madárvédelmi eszközöket. Szeptemberben további 15 tartóoszlopon végzik el a burkolatok meghosszabbítását.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen