
Menekült, majd vetkőzni kezdett igazoltatás közben Zamárdiban
Szörnyű tragédia rázta meg a XV. kerületet vasárnap hajnalban. Éjjel 2 óra 17 perckor érkezett a bejelentés egy hatodik emeleti lakásból, ahol tűz keletkezett. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai gyorsan a helyszínre értek, és eloltották a lángokat.

A fotó illusztráció: police.hu
A jelenlegi információk szerint a lakásból egy nő kizuhant, míg egy másik holttestét a tűzoltók a lakásban találták meg. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az esettel összefüggésben közveszély okozás gyanújával büntetőeljárást, míg a halálesetekkel kapcsolatban közigazgatási hatósági eljárást indított.

Menekült, majd vetkőzni kezdett igazoltatás közben Zamárdiban

Kaszával esett neki egy parkoló kocsinak Gyöngyösön

Május végéig meghosszabbítja az árréscsökkentést a kormány

Több veszélyes állatot is tartott a privát keszthelyi állatkertben

Magyarországon nőtt legtöbbet a minimálbér, ami átszivárog a teljes bérskálára

Rezsistop: ezekre a dátumokra kell figyelni

Nyolcéves mélyponton az infláció Magyarországon

173 milliót csalt ki ismerősétől egy 28 éves férfi

Lezárult a keresés: Holttestet találtak a Dunában

Megütötte az igazgatóhelyettest, egy diákot pedig megvert a ceglédi gimnazista

Véget ért a keresés: Rendkívüli hír érkezett a fülöpszállási idősek otthonából eltűnt férfiról

Megvalósult rémálom: Édesanyja életéért küzdött egy ápolónő Pest vármegyében