
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A történelmi zászlók felvonulása után a Parlament előtt katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót, ezzel megkezdődtek az augusztus 20-i állami ünnepségek.
Az esemény után a Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtisztjelöltjei nyilvános esküt tesznek Sulyok Tamás köztársasági elnök, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Böröndi Gábor, a Honvéd Vezérkar főnöke előtt.

Fotó: MTI (Koszticsák Szilárd)
Ezt követően reggel kilenc órától kezdődik a légi parádé, ahol
Gripenek, helikopterek és látványos bemutatók várják a nézőket.
Az idei bemutató útvonala ismét a Duna felett húzódik, a Margit híd és a Lánchíd közötti szakaszon.
Délelőtt 11 órától ünnepélyesen átadják a Magyar Szent István-rend kitüntetést. Délután öt órakor ünnepi szentmise kezdődik a Szent István-bazilikában, melyet a Szent Jobb-körmenet követ.
Az egész augusztus 20-i ünnepség legnagyobb látványossága hagyományosan az esti tűzijáték. A Duna fölötti pirotechnikai show idén is Európa legnagyobb tűzijátéka lesz. A látványosságot, amelyet a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó szakaszon lehet megcsodálni, drónshow, fényparádé és látványos fényfestés is kíséri. A nem mindennapi műsor este kilenckor kezdődik, és mintegy harminc percen át tart.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen