
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A 30 éves mentőtiszt szörnyethalt a brutális balesetben péntek este Fejér vármegyében Kisláng és Soponya között.
Szinte semmi nem maradt az autójukból, egy ép elem sincs rajta, a felismerhetetlenségig összetört, miután frontálisan ütköztek egy városi terepjáróval. Akkora erejű volt a karambol, hogy a Suzuki kettészakadt, mindent beborítottak a törmelékek az úton. Két helyről riasztották a tűzoltókat.
A városi terepjárónak totálkáros lett az eleje, felgyűrődött a motorházteteje, a karambol után az árokba csúszott. A piros autóban még a kormány is eldeformálódott. Barbara az enyingi mentőállomáson dolgozott, munkából indult haza, vele utazott 32 éves férje is, amikor Kisláng és Soponya között eddig ismeretlen okból áttértek a szembe sávba és frontálisan a városi terepjárónak csapódtak.
Esélye sem volt a fiatal házaspárnak, hogy túléljék a brutális karambolt, szörnyethaltak, míg a másik autó 59 éves sofőrje könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet, kórházba vitték.
Fekete zászló van a székesfehérvári Szent György kórház oldalán, korábban ott dolgozott a fiatal nő. Barbara június elsején csatlakozott az Országos Mentőszolgálatoz, most egy Facebook posztban búcsúztak bajtársuktól.
Tragikus veszteség ez a mentőszolgálatnak, de a betegeknek is hiszen a fiatal bajtársnőnk az életmentést hivatásának tekintette
– mondta a Tényeknek Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Úgy tudjuk mindkét sofőr gyorsabban ment a megengedettnél. A rendőrség büntetőeljárást indított.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen