
Alaposan meggyűlt a baja a serpenyővel egy kislánynak, mentőket riasztottak
Saját barátja és egy másik autós is áthajtott egy motoros férfin, miután elesett egy ütközés miatt kedd délután. A 44 éves férfi életéért sokáig küzdöttek a mentők, de már nem lehetett megmenteni.
Úgy tudjuk a motoros férfi a kollégáival közösen indult el Veszprémből, a munkahelyi társaság Szentkirályszabadjára tartott.
A motoros barátja kocsija mögött ment, ami előzni kezdett. Követte őt, az autós pedig befejezte az előzést. A motoros viszont megpróbálta ismerősét is megelőzni, de ekkor egy szembe jövő kocsi elejének bal oldalába csapódott. Lezuhant a motorjáról, épp barátja autója elé, ami átment rajta. Ezután azonban a férfi a másik sávba is átsodródott, ahol egy újabb szembejövő sem tudta már elkerülni, és ő is áthajtott a rajta. A 44 éves motoros azonnal meghalt.
Az autókban ülő emberek nem sérültek meg.
A veszprémi rendőrség vizsgálja a tragédia körülményeit.
Korábbi tartalom:

Alaposan meggyűlt a baja a serpenyővel egy kislánynak, mentőket riasztottak

Megszólaltak a szirénák Paksnál, tájékoztatták a lakosságot

Külföldön csaptak le egy toplistás magyar bűnözőre

Óriási fordulat jön: Rákapcsol az időjárásunk

Óriási összefogással mentettek életet az ibrányi tűzoltók, speciális eszközöket is bevetettek

Állásinterjún omlott össze egy férfi keringése, mentő sietett a budapesti helyszínre

Infarktust kapott egy gödrei férfi, miután kirabolták - Fotók

Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás

Újabb fiatal fiú tűnt el, nagy erőkkel keresik a hatóságok

Jelentős jövedelemnövekedések érkeznek februárban

Kigyulladt egy lakás Csepelen, kiderült, mi okozta - Fotó

Újabb csalók a láthatáron, gyerekek nevében szedik áldozataikat