
Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok
Hangos ordibálás és erkélyről kirepülő tárgyak zavarták meg a kiskunhalasi éjszakát hétfőn, közölte a Bács-Kiskun vármegyei hírportál.
Valószínűleg családi perpatvar vezetett oda, hogy egy nő olyan ideges lett a Kossuth utcai lakótelepen, hogy először csak ruhákat, cipőket, poharakat dobált ki az első emeleti erkélyről, majd a következő pillanatban már egy tv is kirepült az utcára. Annyira heves volt a vita, hogy több környékbeli járókelő is összegyűlt a hangzavarra.

A rendőrök is bejelentést kaptak a nem mindennapi eseményről, akik miután felmentek a nő lakására arra kérték, hogy szedje össze a kidobott dolgait. Az nézelődő emberek segítettek a dühöngőnek, seprűt és lapátot is hoztak, hogy minél hamarabb rend legyen. A rendőrök végül elhagyták a helyszínt, ugyanis senki nem tett feljelenést az ügyben.
A helyszínen azonban azt állapították meg, hogy közvádra üldözendő bűncselekmény nem valósult meg
- olvasható a megyei hírlap összegzésében.

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja

Belőttek egy óvoda ablakán Solymáron

107-el repesztettek Salgótarjánban, 210 ezer lett a vége

Megkéseltek a nyílt utcán egy kiskorút Pécsen

Puskával förmedt kisgyerekekre egy férfi Debrecenben