
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Mindennek van határa! A pofátlanságnak is… Vagy ha határa nincs, akkor ára van. Ez esetben 84 500 forint és öt hónap járművezetéstől eltiltás járt a szabálytalanságok sorozata miatt
- áll a Pest vármegyei rendőrség hivatalos Facebook-közleményében.
Egy szép májusi napon egy nő úgy gondolta, hogy az utolsókból lesznek az elsők, és ennek érvényt is szerez – fogalmaztak.
Érden, egy kereszteződésben állt a kocsisor végén és arra várt, hogy át tudjon hajtani. Az előtte álló sort gondolkodás nélkül megelőzte, nem foglalkozva a szemből és más irányból érkező autósokkal.
Ráadásul azt csak tetézte a dolgokat, hogy a kanyarodásnál az irányjelzőt sem használta.
Pár perc alatt három szabálysértést követett el.
Íme, a lista:

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen