
Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat
Meghökkentő hírek érkeztek egy Tolna vármegyei kollégium napközis táborórából, ahol tömeges járványt tört ki – tette közzé a Tolna Vármegyei hírportál.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ jelentése szerint az egyik gimnázium napközis táborában tört ki a tömeges gastroenteritis-járvány, ami július 11-én hajnalban kezdődött, amikor sorozatos hányásról és hasmenésről számoltak be a betegek.
A Gastroenteritis-járványt leggyakrabban vírusok, ritkábban baktériumok okozzák, tünetei egyebek között a heves hasmenés, a hányinger, a láz, és a levertség.
Rendkívül gyorsan terjed, akár mosatlan kézzel, szoros emberi érintkezéssel vagy fertőzött étellel, vízzel is elkaphatjuk. Kiemelten fontos figyelni ilyenkor a folyadék- és sópótlásra.

A kép forrása: Illusztráció (MTI)
A táborban összesen 161 gyerek vett részt, ebből 33-an fertőződtek meg, de a betegek maguktól meggyógyultak, orvosi ellátásra nem volt szükségük.
Nem tudni mi okozta a járványt, de felmerült az helyi konyhában lévő élelmiszer fertőzöttsége, hiszen mindenki ugyanazt az ételt kapta. A vizsgálat még folyamatban van.

Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról