
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Hát én már részeg voltam...azt amint észbe kaptam, már...
– ezt mondta korábban az a 32 éves férfi, aki kegyetlen módon végzett egy 12 éves kislánnyal Nyíregyházán tavaly szeptemberben. A gyereket megerőszakolta, megfojtotta, holttestét pedig egy erdős területen rejtette el.
A tinilány a gyilkosság előtt belelépett egy szögbe, ezért megkérték a család gávavencselői ismerősét, hogy vigye orvoshoz Nyíregyházára. A 32 éves férfi el is indult Rebekával a kötözésre, de eltűnt gyerekkel. A kislánynak ezután már csak a holttestét találták meg.
Úgy tudjuk, a férfi azért gyilkolt, mert a gyerek nem akart lefeküdni vele. A rendőrség napokban módosította a gyanúsítást, így már különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel is gyanúsítják. A lányt ugyanis hosszasan fojtogatta a gyilkosa.
Információink szerint a férfi, aki beismerte tettét, azt állította, hogy korábban két alkalommal már lefeküdt a kislánnyal. Állítása szerint a szexbe Rebeka is beleegyezett. Sőt, szerinte minderről a kislány anyukája is tudott.
De az édesanyuka is tudott mindenről, ő fektetett oda! Ő egy dorogos az anyuka is. Tiszta drogos. Arról is tudott, hogy terhes a kislány! Tesztet is vett neki!
– mondta a vádlott a bíróságon.
A megölt gyerek édesanyját is meggyanúsította korábban a rendőrség, kiskorú veszélyeztetésével. Ebben az ügyben hamarosan vádemelésre is sor kerülhet.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen