
Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK
Pénteken érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Alsóörsön, a játszótéren egy kislány arra lett figyelmes, hogy egy kerékpáros férfi bámulja, miközben a nadrágjából kilátszott a nemi szerve – derült ki a police.hu hétfői tájékoztatásából.
A gyermek segítséget kért egy közelben tartózkodó járókelőtől, aki hazakísérte. Ezt követően tettek szülei bejelentést.
Vasárnap pedig egy nő jelezte, hogy Balatonfüreden egy biciklis az utcán megszólította, majd elővette a nemi szervét és önkielégítést végzett.
A rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt, majd egy órán belül Balatonfüreden elfogták.
Ezután előállították, majd – őrizetbe vétele mellett – kihallgatták.
Szeméremsértés vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Címlapfotó: police.hu

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson