
A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit
Zsebre tett kézzel csuklyával a fején sétált két férfi Budapesten a 13. kerületben a Váci úton, amikor az egyikük egy kalapáccsal a kezében ütni kezdte a telepített traffipaxot, társa pedig a környéket figyelte. A 28 és egy 32 éves férfiak mindezt még 2023 februárjában tették.
Egyikük akkora ütéseket mért a sebességmérőre, hogy az először inogni kezdett majd ledőlt.
A két férfi a súlyos rongálással csaknem nyolcmillió forintos kárt okozott a Fővárosi önkormányzat rendészeti igazgatóságának. Az eset két éve februárban történt, az ügyészség most emelt vádat ellenük tettesként, illetve bűnsegédként elkövetett jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt. Velük szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta a bíróságnál.
A helyszínt biztosító férfi mindent beismerte, kalapácsos társa viszont tagadta a rongálást. Úgy tudjuk, bosszúból estek neki a berendezésnek: a fiatalabb férfi taxisofőr, ez a traffipax bemérte, és megkérte barátját, hogy tegye tönkre a sebességmérőt.
Budapesten tavaly október óta több tucat traffiboxot telepítettek, az első hónapokban már több mint 100 ezer gyorshajtót mértek be.

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja

Belőttek egy óvoda ablakán Solymáron

107-el repesztettek Salgótarjánban, 210 ezer lett a vége

Megkéseltek a nyílt utcán egy kiskorút Pécsen

Puskával förmedt kisgyerekekre egy férfi Debrecenben

Holttestet találtak a Dunában

Várni kell a csobbanásra: szokatlan fordulat a hazai fürdők életében

Döbbenet a röszkei határátkelőn, elképesztő, mi lapult a hátizsákok mélyén

Videón a döbröközi holttest kiemelése, élettársa ölte meg

Késsel fenyegetőzött a nyíregyházi vonaton egy férfi