
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Lehúzta a nadrágot az ágyában alvó unokájáról és molesztálni kezdte a 10 éves kisfiút saját nagymamája. A borzalmak Alsózsolcán történtek egy éve.
A 10 éves kisfiú információink szerint családjával és nagyszüleivel élt a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei településen, de a nagymama elköltözött. A gyerek ezután nevelőotthonba került, ahonnan viszont rendszeresen megszökött.
Amikor este mindhárman lefeküdtek aludni, a nagymama odaosont az alvó kisfiúhoz és levetkőztette. Úgy tudjuk orális szexre kényszerítette. A zaklatással ráadásul akkor sem hagyott fel, amikor a gyerek ellenkezett, sőt, veréssel fenyegette meg az unokáját, ha nem hagyja magát. A nagyapa a furcsa zajokra riadt fel. Ekkor szembesült vele mit művel a nagymama a kisfiúval.
A nagyapa egyből rendőrt hívott. Az asszony elfogták, a kisfiút pedig visszavitték a gyermekotthonba.
Kiderült, hogy a nagymama nem először tett ilyet 10 éves unokájával.
Ezt az esetet megelőzően, a nagyapa távollétében, a gyanúsított már megvalósított hasonló cselekményt a sértett tiltakozása ellenére, melynek az vetett véget, hogy a sértett is veréssel fenyegette meg nagyanyját, ahogy azt ő is tette
– mondta a Tényeknek Homa-Hajdu Eszter a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője.
Korábban a problémás család egyik szomszédja már nyilatkozott a Tényeknek, ugyanis a házban élők egyike részegen, puskával lőtt rájuk.
Egy 17 éves fiút el is talált az őrjöngő családtag, aki ellen szintén eljárás indult, de csak közmunkára ítélték. A nagymamát azonban most minősített szexuális erőszak miatt letartóztatták. Akár 20 évre is börtönbe kerülhet.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen