
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Csak a plédet szorította a számra, így nyomta felfele
– épp azt mutatta a 84 éves asszony, hogyan támadt rá az éjszaka közepén egy 22 éves férfi a taktaszadai otthonában.
A nyugdíjas már lefeküdt aludni, az ágyon feküdt éppen, mikor a háromgyerekes rabló rárúgta az ajtót, majd egy plédet szorított az idős szájára, hogy ne tudjon segítségen kérni.
Kiszakadt a zárral együtt, ahogy berúgta, odaugrott, a számra tette a plédet, keresztülhajolt rajtam, benyúlt a párna alá, kivette a pénztárcát, oszt elment vele
– idézte fel a rablás az asszony.
A támadó jól ismerte a nőt, azt is tudta, hogy a párnája alatt tartja a tárcáját, amiben mindössze 4 ezer forintot talált.
Esküszöm magának, ha bejött volna, és azt mondta volna nappal, hogy adjak neki két ezer forintot, mert megadja, abból a 4 ezer forintból is odaadtam volna a két ezer forintot
– tette hozzá az asszony.
A támadót ezután hamar elfogták a rendőrök, ez még 2024 januárjában történt. Első fokon 8 év fegyházbüntetésre ítélték rablás és magánlaksértés miatt.
Ez ellen azonban fellebbezett a férfi, mert a védője szerint nem rablás történt, hanem kifosztás.
Ennek ellenére másodfokon is azt állapította meg a bíróság, hogy a férfi erőszakkal fosztotta ki az asszonyt.
Így most jogerősen is elítélték a férfit rablás miatt, helybenhagyták az elsőfokú ítéletet.
Az asszony egyébként már megbocsátott a férfinek.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi