
Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten
A 44 éves férfi kedvenc szórakozóhelye bezárt áprilisban. Úgy tudta, a döntés hátterében az állt, hogy a rendezvények és bulik zavarók voltak a környéken élők számára – közölte a rendőrség.
Kifejtve, hogy a bezárásról egy poszt is született, amihez a felbőszült törzsvendég is hozzászólt és megfenyegette a szomszédokat, hogy felgyújtja a házaikat.
A meggondolatlan komment után a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki internetes agresszió vétsége miatt. A férfi beismerő vallomást tett, hirtelen felindultságával és mély szomorúságával magyarázta tettét.
A hajdúnánási nyomozók az ügy iratait pedig vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.
A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten

Követték, földre lökték, majd kirabolták az idős asszonyt Kunmadarason

Illegális verseny állhat a két ember életét követelő baleset mögött – őrizetben a sofőr

Tankok lepik el a 8-as főutat hétfőn

Kedves akart lenni, baleset lett belőle Pomáznál – videó

Megvan a titokzatos óriás: kamera rögzítette a ritka pillanatot

Tűzoltók és színészek fogtak össze – videó

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján


