
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Megrázó közlekedési baleset történt csütörtök délelőtt Várpalotán, a Tési úton, ahol három autó ütközött össze – számolt be róla a Delta Hírek a Facebook-oldalán.
A balesetet egy szürke személyautó okozhatta, amely Tés felől érkezett a város irányába. A jármű eddig ismeretlen okból nekiütközött az út szélén várakozó autónak, majd azt egy villanyoszlopnak lökte. Az ütközést követően a szürke autó felborult, és belecsapódott a szemből érkező harmadik jármű.
A baleset következtében egy ember beszorult, őt a pétfürdői és a balatonfűzfői hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki a járműből
- közölte a Katasztrófavédelem.
Szemtanúk elmondása alapján a 77 éves sofőrt újra kellett éleszteni a helyszínen, majd életveszélyes állapotban szállította kórházba a mentőhelikopter. A balesetben rajta kívül még három ember könnyebb sérüléseket szenvedett, őket mentőautóval vitték kórházba.
A baleset pontos oka egyelőre nem ismert. Többen úgy vélik, a sofőr rosszulléte vezethetett a tragikus eseményhez.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen