
Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter
Azt már megszokhattuk, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos Facebook-oldala a súlyos tragédiák, megrázó balesetek, filmbe illő háztűz-jelenetek mellett olykor aranyos állatmentésekkel bővül, melyekhez alkalomadtán verset is írnak.
Most azonban egy jópofa feladvánnyal készültek az internet népének.
A két fotó tegnap készült a nyíregyházi laktanyában, ahol péntekenként mindig karbantartás van. Ilyenkor a felszereléseket is rendbe rakják a tűzoltók – akik most három dolgot megváltoztattak. Vajon megtaláljátok?
- írják szombati bejegyzésükben, melyhez Rutkai-Dér Vivien főhadnagy készítette az ötletes képet.

Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter

Pest vármegyei horror: A nyílt utcán ölt a rettegett elkövető

Rendkívüli riadó a Dunaújvárosi Egyetemen: Hajtóvadászatot indítottak

Kijöttek a hivatalos becslések: Ez vár sok magyarra a következő hónapokban

Különös tilalom lép életbe Győr-Moson-Sopronban – szabálymódosítás mellett döntött a szövetség

Buszmegállóban esett össze egy férfi, kollégái küzdöttek az életéért

Meghalt Mészely László

Megállt az utasokkal egy személyvonat az éjszaka közepén Győrnél, rettenetes dolog áll a háttérben

Hátborzongató eset: női holttestet találtak a komáromi Monostori-erdőben

Nagyszabású munkálatok zajlanak Budapest mellett, valami egészen új épül

Hajmeresztő jelenetek Szombathelyen: egy pillanat alatt életveszélybe kerültek többen

Megdöbbentő adatokat mértek Északkelet-Magyarországon kora reggel, ránk rúgták az ajtót a mínuszok