2025. december 02. kedd, Melinda, Vivien
3°C Budapest

Üvöltött a fájdalomtól a kínzó doktornő miatt a rab a tiszalöki börtönben

A doktor, az asszisztense, valamint két őr azt gondolta, hogy a fogvatartottak túl sokat járnak az egészségügyi szobába, ezért el akarták rettenteni őket. Négy ember ellen emeltek vádat.
Tenyek.hu
2025. május 21., szerda 07:58
Vágólapra másolva!

A tiszalöki börtönben kínzott meg középkori módszerrel egy rabot egy orvosnő. A sokkoló esett még 2022-ben történt, amikor B. Gézát aranyeres panaszaival, két biztonsági őr a betegszobára kísérte. Ekkor a doktornő csípős csilipaprikával kevert fertőtlenítő folyadékba mártotta a kesztyűjét valamint a katétert, így vizsgálta meg belsőleg a férfit, aki üvöltött a fájdalomtól.

Úgy tudjuk a férfit azért kínozták meg – az orvos, az asszisztens és a két őr – mert példát akartak statuálni vele a többi rab felé. Ugyanis szerintük a fogvatartottak indokolatlanul sokat vették igénybe az orvosi ellátást.

A Tények által megkérdezett orvosszakértő szerint, amit a doktornő tett, az szembe megy az esküjével.

– hangsúlyozta Szeles Géza igazságügyi orvosszakértő.

A börtön százados doktornőjét hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással, az egészségügyi osztályvezetőt felbujtással, egy hadnagyot bűnsegédlettel egy másikat pedig jelentési kötelezettség megszegésével vádolják. Egyikük, aki egyébként szabadidejében csilipaprikát termesztett, terhelő vallomást tett az orvosra.

Ő azonban úgy tudjuk, mindent tagad. A katonai ügyészség két és fél év börtön kért a doktorra és asszisztensére. Perük hétfőn kezdődik majd, az ügyben érintettek közül három ember már elbocsátottak, egynek a felelősségét még vizsgálják.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk