
Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása
P. Krisztián a gyanú szerint meggyilkolta volt barátnőjét egy áruház parkolójában a Salzburg tartományban található Maria Almban. Mindez még múlt péntek éjjel történt. Azért találkoztak, hogy férfi a szakításuk után visszaadhassa a nő lakásának kulcsait, de ehelyett fejbe lőtte az áldozatot, ezután pedig autóba ült és elmenekült.
Európai elfogatóparancsot adtak ki ellene, a rendőrség pedig körözési fotókat is közzétett a támadóról.
A legfrissebb információk szerint a férfi először a bérelt autóval Németországba ment, majd ott vonatra szállt és elutazott a hollandiai Utrecht városába. Nem bujkálhatott azonban sokáig, a holland rendőrség kommandósai rövid időn belül rátaláltak. Csütörtök délelőtt fogták el, amikor épp kilépett egy boltból a holland város Lunetten nevű kerületében.
A kegyetlen gyilkossággal gyanúsított férfiról ismerősei azt hitték, hogy Magyarországon bujkált, egyikük azt mondta, megkönnyebbültek, hogy elfogták. Sokak szerint ugyanis a férfi nagyon veszélyes, már korábban is fenyegette volt párját. A nő feljelentést is tett, de végül a rendőrség nem rendelt el távol tartást.
Nagyon örülök neki megmondom őszintén, főleg annak, hogy nem itthon kapták el és nem itt volt a közelünkben sem, hanem elég távol. Kapja meg azt, amit megérdemel, azért, amit tett egy ártatlan emberrel, aki nem ezt érdemelte volna
– mondta a Tényeknek a gyilkossággal vádolt férfi ismerőse.
A P. Krisztián utáni hajtóvadászatot a magyar és holland nyomozók szoros együttműködésében koordinálták, végül egy nemzetközi akcióban, közösen fogták el és le is tartóztatták. Kiderült, hogy a férfi engedéllyel tartott fegyvert, feltehetőleg ezzel végzett a volt barátnőjével. A támadó jelenleg kiadatásra vár.

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort

Egy kommentből rémálom lett – 42 milliót csaltak ki a férfitól

Meghalt Kiss Mátyás

Három eszközzel, 198-szor ütötte meg a WC automatát, hogy pénzt szerezzen

Késsel fenyegette, megerőszakolta majd kirabolta áldozatát Miskolcon

Megrázó részletek érkeztek az M5-ösről - Ócsánál egy ember meghalt

Rátörte az ajtót, majd halálosan megfenyegette szomszédját egy férfi

Durva fotók: egymást érték a balesetek az M5-ösön

Nem figyelt a pirosnál: maradandó fogyatékosságot okozott a győri sofőr

J. D. Vance fogadása: Kiemelt biztonsági intézkedések léptek életbe a Liszt Ferenc repülőtéren


