
Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása
Majdnem halálra verte 1 éves kisfiát a kisteleki nő, akit az dühítette fel, hogy a gyerek fájdalmában napok óta sírt, ugyanis állítólag beverte a fejét valamibe. A kicsit ezután kezdte ütlegelni. A napok óta zokogó kisgyermeken a nő nem segített, annyira megverte, hogy életveszélyes állapotba került.
Ezt a sírást az édesanya nem tudta elviselni, ezért olyan mértékben bántalmazta gyermekét, hogy nála közvetlen életveszélyes állapot alakult ki
– mondta a Tényeknek Grósz Tamás a vármegyei főügyészség helyettes-szóvivője.
Az egy éves gyerek csak annak köszönheti az életét, hogy időben orvoshoz került, máskülönben belehalt volna a sérüléseibe. Az anyát most letartóztatták emberölés bűntettének kísérlete miatt.
Egy igazságügyi orvosszakértő szerint az anyát már azért is megbüntették volna, amiért nem vitte orvoshoz a kicsit, miután állítólag elesett. A súlyos bántalmazásért azonban csak akkor úszhatja meg a börtönt, ha kiderül, hogy elmebeteg.
Nyilván ilyenkor vizsgálni kell igazságügyi pszichológusnak, vizsgálni kell igazságügyi elmeszakértőnek, és akkor lehet azt mondani, hogy ő épp elmével követte-e ezt el a cselekményt, esetleg valamilyen kóros elmeállapotban
– tette hozzá Szeles Géza igazságügyi orvosszakértő.
Ha kiderül, hogy az agresszív anya elmebeteg, akkor kényszergyógykezelésre küldik. Azonban, ha tudatánál volt, akkor akár életfogytiglant is kaphat. Ez alól pedig az sem mentesíti, ha éppen részeg volt vagy bedrogozott.

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort

Egy kommentből rémálom lett – 42 milliót csaltak ki a férfitól

Meghalt Kiss Mátyás

Három eszközzel, 198-szor ütötte meg a WC automatát, hogy pénzt szerezzen

Késsel fenyegette, megerőszakolta majd kirabolta áldozatát Miskolcon

Megrázó részletek érkeztek az M5-ösről - Ócsánál egy ember meghalt

Rátörte az ajtót, majd halálosan megfenyegette szomszédját egy férfi

Durva fotók: egymást érték a balesetek az M5-ösön

Nem figyelt a pirosnál: maradandó fogyatékosságot okozott a győri sofőr

J. D. Vance fogadása: Kiemelt biztonsági intézkedések léptek életbe a Liszt Ferenc repülőtéren


