
Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 70 éves teherautó sofőrrel szemben, aki figyelmetlenség miatt megrongálta a vasúti átjárót – közölte a Magyarország Ügyészsége.
A vádirat szerint az idős sofőr 2025 januárjában, egy Sopron melletti településen úgy indult el a teherautójával, hogy nem vette észre, hogy a rakodás után a darut nem állította vissza az alaphelyzetbe, így az túllógott a teherautó oldalán.
Amikor a vasúti átjárón haladt át, a kilógó daru elsodorta és kettétörte az egyik oszlopot, rajta a félsorompóval, a fénysorompóval és a közlekedési jelzőtáblával. A férfi ezután a vasútvonal túloldalán lévő másik oszlopnak is nekiütközött, ám valószínűleg ezekből semmit sem észlelt, és folytatta útját.
Az átjáró berendezéseinek helyreállítása közel négy órát vett igénybe, ez idő alatt az átjáró biztonsági szintje jelentősen csökkent, ami fokozott veszélyt jelentett a közlekedők számára.
Az ügyészség a férfit gondatlanságból elkövetett, közlekedés biztonsága elleni vétséggel vádolja. A bűncselekmény egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, melynek elbírálása várhatóan a Soproni Járásbíróságon történik majd.

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort

Egy kommentből rémálom lett – 42 milliót csaltak ki a férfitól

Meghalt Kiss Mátyás

Három eszközzel, 198-szor ütötte meg a WC automatát, hogy pénzt szerezzen

Késsel fenyegette, megerőszakolta majd kirabolta áldozatát Miskolcon

Megrázó részletek érkeztek az M5-ösről - Ócsánál egy ember meghalt

Rátörte az ajtót, majd halálosan megfenyegette szomszédját egy férfi

Durva fotók: egymást érték a balesetek az M5-ösön

Nem figyelt a pirosnál: maradandó fogyatékosságot okozott a győri sofőr

J. D. Vance fogadása: Kiemelt biztonsági intézkedések léptek életbe a Liszt Ferenc repülőtéren