
Kiemelt razzia kezdődik az utakon
A szörnyű eset tavaly tavasszal történt Sopronban. A kutyát, ami korábban sosem mutatott agresszivitást és amelyről a gazdája mindig megfelelően gondoskodott, a férfi egy ismerősére bízta, aki levitte a társasházuk közös udvarára.
Az állatot ezután az udvaron a társasház szabályzata és az önkormányzati rendelet ellenére, a tulajdonos egyetértésével szabadon engedte – közölte az ügyészség.
Egy 72 éves nő és a négy éves unokája egy pórázon tartott kistermetű kutyával érkezett.
Míg a 60 kilós állatot felügyelő férfi a mobiltelefonjára figyelt, addig a hatalmas kutya megtámadta a kislányt, akinek testét, arcát harapdálta. A nagymama próbálta az unokáját védeni, ezért a kutya a karján és a lábán őt is többször megharapta. Ezt követően a férfival együtt próbálták a kislányt menteni, de az állat erős harapása miatt nem sikerült. Ahhoz, hogy a kutyát a kislányról lehúzzák, a futva odaérkező gazdája segítségére volt szükség.
Az erősen vérző gyereket és nagymamáját kórházba szállították.
A Tények korábbi adása:
A kislány törzsét, végtagjait, arcát, koponyáját érték a harapások és erős vérzést okoztak. A gyerek életveszélyesen megsérült. Az idős nőt végtagtörést szenvedett el a támadás következtében.
Az ügyészség szerint a kutya alkalmas volt arra, hogy kioltsa a gyerek életét, így a hatóságok veszélyessé nyilvánították az állatot.
A vádhatóság mind a kutya tulajdonosát, mind az arra felügyelő férfit gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségével és gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségével vádolta meg. Velük szemben a halmazati szabályok alapján egy évtől hat évig terjedő szabadságvesztés az irányadó büntetési tétel.

Kiemelt razzia kezdődik az utakon

Videón, ahogy tüzet okád egy kémény a kazincbarcikai éjszakában

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Elítélték a kegyetlen magyar gyilkost Ausztriában

Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket

Szennyezettség miatt vonták ki a népszerű márka tápszereit a forgalomból

Szürke hétvége a küszöbön: Változékony napok előtt állunk

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Egyetlen figyelmetlen mozdulat okozott maradandó fogyatékosságot egy gyömrői kocsmában

Péntektől kézbesítik a februári dupla és a 14. havi nyugdíj első negyedét

Több nap után meztelenül találtak rá egy férfire Nógrádban, megrendítő látvány fogadta a rendőröket

Dunai hajóbaleset - Megkezdődött az új elsőfokú büntetőper